Írta: Pénzügyi tanácsadó

Autóhiteles vagy? Így menekülhetsz!

Hetek óta egyre erőteljesebb híradások szólnak arról, hogy a deviza autóhitelesek könnyen szabadulhatnak a hitelcsapdából, mert a kölcsönszerződést arra nem jogosultak írhatták alá. Most az MNB is megszólalt. Szakértők segítségével megfejtettük, pontosan mi a helyzet.

 

MNB-magyar-nemzeti-bank[1].jpg

Azoknak, akik autóvásárlásra vettek fel kölcsönt, jobbak lehetnek az esélyeik a bíróságokon, mint a lakáshiteleseknek. Könnyebben találhatnak ugyanis fogást szerződéseiken. Az ügyvédek beleköthetnek például abba, hogy a finanszírozó részéről ki írta alá a szerződést. Akadt jogász, aki felszólította az érintetteket: forduljanak a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), illetve a mellette működő pénzügyi békéltetőhöz (PBT). Első pillantásra ez valóban jó ötlet. Már csak azért is, mert az ügyvédi költség információink szerint legalább 120 ezer forintot tesz, egy másik jogász pedig (aki nem praktizálhat) 40-50 ezer forintért ad a bajban levőknek tanácsot. Ehhez képest a PBT eljárása ingyenes.

Pontosabban, ingyenes lenne, ha működne. Az MNB ma kiadott közleményéből világosan kiderül ugyanis, hogy ez az út nem járható. Mint a hatóság hangsúlyozza: ha a finanszírozóval nem sikerül megegyezni, akkor bíróság jogosult dönteni a felek közti szerződés jogszerűségéről, vagy akár – újabb perben – az elszámolás részleteiről. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az MNB nem tartja annyira egyértelműnek, hogy az aláíró személye miatt automatikusan az adósoknak kellene igazat adni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne segítenének az érintetteknek. Felajánlják ugyanis, hogy a hozzájuk fordulóknak postai úton (postacím: 1534 Budapest BKKPPf: 777) vagy az ugyfelszolgalat@mnb.hu e-mail címre küldött beadványra a jogszabályban előírt maximum 30 napos határidőn belül felvilágosítást nyújtanak a velük kapcsolatban álló közvetítő státuszáról. Arról, hogy a gépjárműhitellel, gépjárműlízing-szerződésekkel rendelkező ügyfelek közvetítője úgynevezett „A” vagy„B” ügynök volt-e. Aktuálisan, a szerződés megkötésének időpontjában (hiába hozott ugyanis le a sajtó egy 2009 végén érvényes listát, a tapasztalat szerint folyamatosan változó volt a besorolás).

Az MNB közleménye nem tér ki arra, hogy a státuszból pontosan mi következik. Az Azénpénzem.hu több szakértővel egyeztetve a következőkre jutott: a bankok „A” tipusú ügynökei mindenképpen jogosan írhatták alá a szerződéseket. Ők azonban meglehetősen kevesen voltak (körülbelül ötszáz főről lehet beszélni). Ha viszont a bankok „B”, vagy a pénzügyi vállalkozások akár „A”, akár „B” közvetítői az aláírók, akkor elképzelhető , hogy az aláíró személyén lehet fogást találni. A lízingcégek persze váltig állítják, hogy eseti megbízást minden esetben adtak. Kérdés viszont, hogy ez be tudják-e mutatni.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás utazás bank hitel befektetés kölcsön kereskedelem hitelkártya jövedelem megtakarítás személyi kölcsön THM

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Durván estek a hozamok

Közel egy százalékot esett eddig idén a pénzpiaci alapok éves hozama, a rövid kötvényalapoknál ennél is nagyobb a csökkenés. Nagyot csalódhatnak, akik bankbetét helyett ide teszik a pénzüket. Az akciós bankbetét ugyanis jobban hozott az elmúlt egy évben. Magas hozam már csak nagy kockázat mellett képzelhető el.

Egy évvel ezelőtt még 5-6 százalékos akciós kamatot is kaphatott lekötött betétjére a megtakarító, a jobban teljesítő legnagyobb pénzpiaci alapok viszont mindössze 3-4 százalékot hoztak. (A befektetési alapok legfrissebb hozamát itt találja.) A rövid távra lekötött bankbetét alternatívájaként is számon tartott befektetések 12 havi hozama tavaly év végén még 4-4,8 százalékon állt, a csökkenés két hónap alatt közel egy százalék. A jelenlegi akciós kamatok (a betéti kamatokat itt kalkulálhatja) egy évre legfeljebb 3 százalék körül szóródnak, de a többség 2 százaléknál nem ajánl többet. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem változnak a pénzpiaci folyamatok (azaz ha nem indul el a kamatemelés) talán 1,5 százalékos hozam várható a következő egy évre a pénzpiaci alapoktól.

Szólj hozzá!

Címkék: hitel kölcsön kereskedelem nyereség bevétel hitelkártya jövedelem készpénz megtakarítás nyugdíjbiztosítás THM

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Hiteltámogatás csak gazdagoknak?

Egyes becslések szerint akár 2,5 millióan lehetnek, akik a céges törlesztési támogatás lehetőségét várják. A tét tehát nem kicsi. A nemzetgazdasági tárca (NGM) által kidolgozott rendelet szakértők szerint jókora csalódást okozhat. Ha a tervezet nem módosul jelentősen, akkor könnyen csak a saját céggel rendelkező tehetősebbek járhatnának jól.

arany_porsche[1].jpg



A végtörlesztés nyertesei egyértelműen azok lettek, akik zsebből ki tudták fizetni alaposan csökkentett hátralékukat. Több szakértő is úgy látja, most is a tehetősebbek járhatnának jól a cégek által adómentesen adható törlesztési támogatással. Legalábbis akkor, ha az NGM már nyilvánosságra hozott rendelettervezete nem változik meg jelentősen. Információink szerint egyébként a már közzétett szöveg értelmezése még a banki szakemberek körében is nehézséget okozott. Néhány dolog azonban elég világosan látszik.

Ilyen, hogy az egész ügyben a munkáltatókat terheli a legnagyobb felelősség. Számukra ráadásul a jelenleg ismert részletek miatt komoly adminisztrációval is járhat az egész juttatási folyamat. A cégeknek kell vizsgálniuk, hogy a munkavállaló olyan ingatlanra vett-e fel hitelt, ami megfelel a méltányolható lakásigény követelményeinek. Annak kontrollálása is a vállalkozások feladata, hogy a támogatás az előírt mértéket ne haladja meg

Másik oldalról viszont a már elfogadott törvénymódosítás szélesre nyitotta az igénybevétel határait (most tulajdonképpen a részletes végrehajtási rendelet tervezete jelent meg). A feltételek pedig most még tovább puhultak. A szakértők mindennek alapján úgy látják, hogy nagy az esélye annak, hogy a jobb módúak tudnak majd adómentes törlesztési támogatást kivenni a saját cégükből. A sok munkavállalót foglalkoztató társaságok ugyanis alighanem visszariadnak a felelősségtől.

Kifejezetten meghökkentő a rendelettervezet azon előírása, amely szerint a támogatás összegét a munkáltató a dolgozója által megjelölt bármilyen számlára utalja. A támogatás tényéről pedig nem a hitelt folyósító bankot, hanem a saját folyószámlavezetőjét kell értesítenie. Ezért a bankok sem tűnnek boldognak. Ők nagyon várták ezt a lehetőséget, mivel így a becslések szerint 2,5 millió ember helyzete javulhatna, és biztonságosabbá válna a lakáshitelek állománya. Úgy vélik viszont, hogy ha a folyósító bankot (mint az az előbb leírtakból kiderült) nem iktatják a rendszerbe, akkor a hitelszámlákra érkező pénzt jó eséllyel előtörlesztésként könyvelik el, ami után a bank díjat számít fel. Az ügyfél közben nem fizet, hiszen úgy tudja, hogy a következő pár hónapot már rendezte. Elképzelhető az is, hogy az adós egyezerűen másra költi el a pénzt.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás hitel kölcsön nyereség hitelkártya jövedelem készpénz THM

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Ne hagyd a pénzt a SZÉP-kártyán!

Jelenleg csak az OTP-nél mintegy 210 ezren veszíthetnek pénzt, mert munkáltatójuk SZÉP-kártyára feltöltött összegéből nem minden forintot használtak fel. A 2012-ben utalt 53 milliárd forintból még mindig a plasztikon „pihen” több mint hárommilliárd.

Akár ötmilliárd forint is „beragadhat” a SZÉP-kártyákon. Ekkora ugyanis az az összeg, amit 2012-ben feltöltöttek, de még nem használtak fel. Most kiderült, hogy a pénz elsöprő többsége még mindig a legnagyobb magyar bank kártyabirtokosainál „pihen”.  Az OTP most közleményben is felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki használja fel a keretét a 2014. május 31-i határidőig (a felhasználási határidőt 2012 decemberében hosszabbították meg fél évvel). A hatályos szabályozás szerint ezután az elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, a megmaradt pénzt a kártyakibocsátóknak vissza kell fizetniük a munkáltatóknak, akiktől a feltöltés érkezett.

 

otp-szep-kartya-kolcson-hitel.jpg

Az OTP meglehetősen optimista a kilátásokat illetően. Tavaly ugyanis egy átlagos napon 140 millió forintot költöttek el SZÉP-kártyásai.  Ha ez a trend az idén is folytatódik – bizakodik a pénzintézet –, akkor alig egy hónap alatt felhasználható az a 3,2 milliárd forintnyi 2012-es feltöltés. Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az OTP SZÉP-kártyabirtokosok a honlapon regisztrálva gyorsan és egyszerűen lekérdezhetik kártyájuk egyenlegét és forgalmát.  (Gyanítható, hogy sokan nem is tudnak arról, hogy még van elköltésre váró pénzük.)

Az MKB korábban arról tájékoztatott, hogy kártyabirtokosai még a 2013-as feltöltéseket is szinte teljes egészében (99,97 százalékban) elköltötték az év végéig. A kártyabirtokosok az elmúlt években már kellő rutinra tettek szert, a többség előtt ismert, hogy a 2012-ben kapott juttatások ez év májusáig hozzáférhetők– állította Lehoczky László, a kártyát kibocsátó cég ügyvezető igazgatója. Éppen ezért úgy véli, hogy az ötödik hónap végéig az összegeket várhatóan sokkal többen költik el teljesen, így a tavalyi 2 százaléknál is kevesebb maradékpénzt kell visszautalni a munkáltatóknak.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás hitel befektetés kölcsön kereskedelem nyereség bevétel hitelkártya jövedelem készpénz megtakarítás

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Hitelt írattak alá a kisorsolt ajándékért

Egy nyugdíjas hölgy boldogan távozott egy termékbemutatóról, mert nagy értékű cikket sikerült nyernie. Később kiderült: az átvételkor aláíratott papír hitelszerződés volt. Az idén mintha a korábbinál is jobban rákapcsoltak volna az ilyen módszerekkel értékesítők.

A vonalas telefonnal rendelkezők, de ma már számos mobilos is bosszankodva tapasztalhatja, hogy milyen sokszor próbálják őket egészségügyi szűrésekre, felmérésekre, vizsgálatokra hívni. Az esetek többségében ilyenkor valamilyen terméket igyekeznek rásózni az érdeklődőkre. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerint 2014-ben a „slágerek” közé a hűtő-fűtő-légtisztító berendezések, vízszűrő, illetve -tisztító készülékek, infralámpák, masszázsfotelek, különböző mágnesterápiás eszközök, valamint edénykészletek tartoznak. Nem egyszer a piaci ár többszörösét kérik el a rámenős értékesítők.

Az NFH és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is többször tett már közzé figyelmeztetést arról, milyen veszélyeket rejthet az ilyen agresszív eladási technika. Előfordult, hogy egy idős hölgyet kérdőív kitöltésére hívták be az utcáról, végül 150 ezer forintos „ingyen ajándékkal” távozott. Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél (PBT) is landolt már több ügy is. A legfrissebb szerint az idős beteg férj házastársa egy termékbemutatón sorsolással nyert. Ahogy elmondta: aláíratták vele a nyeremény átvételét, majd amikor a terméket a lakásunkba hozták, az ott kinyomtatott dokumentumokat is kézjegyével kellett ellátnia.

Majdnem egy hónappal később egy banki levél tette számára világossá, hogy kölcsönügyletet kötött. A 350 ezer forintos gyorskölcsönt 24 havi futamidőre kapta. Az előírt törlesztők alapján neki több mint félmillió forintba került volna az „ajándék”. Tiltakozott, de először nem sok sikerrel járt. A PBT azonban most neki adott igazat. Az ügylet ugyanis több sebből is vérzett. A kereskedő utólag megváltoztatta a szerződéskötés időpontját, a pénzügyi szolgáltató a kölcsön összegét még a szerződés létrejötte előtt folyósította a kereskedőnek, ráadásul a szerződéskötést megelőzően nem tájékoztatta az adóst a hitel feltételeiről.

Nem minden ügy végződik azonban a hiszékeny áldozat számára kedvezően (az előbbi ajánlásnak sem tett egyébként még eleget a bank). Egy másik ügyben a 370 ezer forintos termékre a hitelköltségek miatt végül 662 ezer forintnál is többet kellett kifizetnie a bemutatón meggyőzött vásárlónak. Ő azonban hiába kifogásolta ezt.

Az NFH területi felügyelőségei 2013-ban173 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést, amelyből 118 esetben tártak fel valamilyen jogsértést, így a kifogásolási arány 68 százalékos volt.  Az idén január elsejétől minden termékek forgalmazása céljából tartott utazás vagy rendezvény helyét és időpontját be kell jelenteni az illetékes jegyzőnek. A hatóság azonban nem lehet mindenütt jelen. A fogyasztóvédelmi hatóság azt ajánlja, hogy ha valaki minden figyelmeztetés ellenére egy termékbemutatón vásárol, addig ne írjon alá semmilyen papírt, amíg alaposan át nem olvasta minden pontját. Beleértve az apró betűs részeket is. Különösen a cég saját telephelyén végzett bemutatókon (lásd keretes írásunk) kell óvatosnak lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás hitel nyugdíj kölcsön bírság készpénz

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Nyugdíjpénz: újabb trendforduló?

Gőzerővel folyik az érintettek rábeszélése, hogy idősebb korukról nyugdíjbiztosítással gondoskodjanak. Még a pénztári tagokat is váltásra igyekeznek rábeszélni a közvetítők, akik akár húszszoros jutalékot is kaphatnak ezért. A legfrissebb jegybanki adatok szerint egyébként a nyugdíjpénztárak mellett már az egészségpénztári tagok száma is csökkent.

Az egészségpénztári szektor fennállása óta először 2013-ban csökkent a tagok száma. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint majdnem nyolcezer taggal tartottak nyilván kevesebbet a kasszák a 2012 véginél. A számokat szépíti, hogy tavaly a harmadik negyedévben 6,8 ezer fővel tudtak gyarapodni a pénztárak, ami azonban információink szerint elsősorban ügynöki aktivizálódásnak köszönhető. Az idén azonban a közvetítők biztosan más üzleti terepet találnak. Egyre jobban beindulhat az egészségbiztosítások értékesítése, de a nyugdíjbiztosításokra is mind több megtakarítót sikerülhet rábeszélni.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás nyugdíj befektetés bevétel hitelkártya jövedelem készpénz megtakarítás nyugdíjbiztosítás

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Véget vet az apróbetűs biztosítási trükközéseknek az Európai Parlament

Alapos tájékoztatás birtokában köthetünk ezentúl biztosítást azoknak a módosításoknak köszönhetően, amelyet az Európai Parlament fogadott el szerdán. A képviselők az európai biztosítás-értékesítés szabályainak harmonizálásával véget kívántak vetni annak a tisztességtelen vagy félrevezető ügyféltájékoztatási gyakorlatnak, amely gyakran az apró betűs részek figyelmen kívül hagyásán vagy egyszerű marketing-üzeneteken alapul - olvasható az Európai Parlament közleményében.

 

szerzodes-biztositas-hitelkartya.jpg

A képviselők az élet- és egyéb típusú biztosítások értékesítésére egységes tájékoztatási kötelezettséget írtak elő, és egyenlő versenyfeltételeket teremtettek a biztosítótársaságok és a biztosítás-közvetítők számára.

Egyértelmű tájékoztatás

A biztosítást kötő ügyfeleknek a biztosítás típusával, a szerződéses kötelezettségekről, a fedezett és nem fedezett kockázatról, a fizetési feltételekről egységes, közérthető nyelvű tájékoztatást kell kapniuk. Az ügyfélnek a biztosítás pontos díjával is tisztában kell lennie. A biztosítási ügynöknek meg kell adnia nevét és elérhetőségét, és minden esetleg fennálló érdekellentétről be kell számolnia.

A tagállamok emellett arra is kötelezhetik a biztosítás-közvetítőket, hogy nyilvánosságra hozzák fizetésüket, díjazásukat, jutalékaikat és egyéb, nem anyagi természetű juttatásaikat.

Az ügyfelek igényei

A tagállami hivataloknak össze kell állítaniuk a biztosítás-közvetítők listáját. A biztosítási cégek munkatársainak megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy válaszolni tudjanak az ügyfelek igényeire.

A biztosítási ügynököknek legalább 1 250 000 euró értékű felelősségbiztosítást kell kötniük esetleges szakmai hibák esetére.

A biztosítás-közvetítőnek garanciaalapot kell létrehoznia vagy az éves biztosítási díjak összegének 4 százalékát kitevő állandó pénzalappal kell rendelkeznie arra az esetre, ha a biztosító kár esetén nem képes kifizetni az ügyfélnek járó pénzt.

Biztosítási csomagok

Amennyiben más szolgáltatásokkal vagy termékekkel együtt, csomagban értékesítik a biztosítást, az ügyfeleknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy igény szerint vegye meg a biztosítás egyes elemeit. A külön elemekre külön költségek, díjszabás és kockázati tájékoztatás vonatkozik.
A következő lépés

A Parlament a saját módosító indítványairól szavazott, azonban a teljes jogszabályról nem. Ennek oka, hogy így a parlamenti álláspont megerősítése mellett a ház nyitva hagyja a lehetőséget a Tanáccsal való megegyezésre már az első olvasatban.

Szólj hozzá!

Címkék: bank hitel befektetés kölcsön nyereség biztosítás bírság hitelkártya jövedelem megtakarítás nyugdíjbiztosítás

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Így gazdálkodtak nyugdíjjárulékainkból

Rokkantsági ellátásokra valamivel kevesebbet, öregségi nyugdíjra kicsit többet költött tavaly az előirányzatnál az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF).

A Nyugdíj-biztosítási Alap tavalyi bevételei jócskán, csaknem 6 százalékkal meghaladták a módosított előirányzatot, míg a kiadások mindössze 0,2 százalékkal múlták felül azt – derül ki az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság legfrissebb adataiból.

nyugdij-biztositas-nyugdijbiztositas-2.jpg



11 százalékot meghaladóan túlteljesültek a szociális hozzájárulási adóból származó bevételek, s ez önmagában 210 milliárd forinttal duzzasztotta a 3016 milliárd forintos kasszát. Ennek köszönhetően a központi költségvetés az előirányzat mindössze negyedével (mintegy 25 milliárd forinttal) pótolta ki az alapot. Egyéni nyugdíjjárulékból az előirányzatnál 0,8 százalékkal több folyt be.

A Nyugdíj-biztosítási Alap kiadásai nagyjából az előirányzat körül alakultak; öregségi nyugdíjakra 0,7 százalékkal többet, rokkantsági nyugdíjként megállapított átsorolt ellátásokra 0,6 százalékkal, hozzátartozói ellátásokra pedig 2,8 százalékkal kevesebbet költött a biztosító.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás hitel nyugdíj befektetés kölcsön nyereség biztosítás jövedelem készpénz nyugdíjbiztosítás

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Hogyan spórolhatunk az éves casco-díjon?

Az év végi váltók számára kézenfekvő opció a spórolásra az együttkötési kedvezmény: a legutóbbi kötelezőkampányban, a kgfb-vel együtt megkötött casco-szerződések átlagdíja 51 200 forint volt, ami több mint 27 százalékkal marad el az aktuális évközi díjszinttől.

 

autobaleset-biztositas-hitel-bank.jpg

Az önrész mértékének változtatása szintén jelentős diszkonttényező lehet. Elgondolkodtató fejlemény, hogy a legkedvezőbb, 10 százalék/50 ezer forintos önrészt 9 százalékponttal kevesebben választják, mint egy évvel ezelőtt – ők immár éppen a felét teszik ki csupán az összes autósnak. Ennek az a magyarázata, hogy a 100 ezer forintos önrész rögtön mintegy 10 százalékos diszkontot jelent. Fontos ugyanakkor tisztábban lenni azzal is, hogy a magasabb önrész összege egy kár esetén azt jelenti, hogy többet kell zsebből állnia az autósnak.

Az elektronikus kommunikáció, az elektronikus díjfizetés, illetve a féléves vagy éves fizetési ütem további kedvezményt nyújt az autós számára.

A legolcsóbb cascót az évfordulós váltók kötik
A Netrisk adatai szerint igen jelentős, több mint másfélszeres az eltérés az átlagdíjakban a szerződéskötés okai szerint. A legtöbbet, átlagosan 86 400 forintot új autó vásárlásakor hajlandók fizetni az ügyfelek, de használt autóra kötött új szerződés esetén is 72 300 forint az átlagdíj. A legalacsonyabb díjú cascót az évfordulón szerződést váltó autósok kötik: ők átlagosan 52 900 forintos átlagos éves díj mellett szerződnek a Netrisk.hu oldalain, így a Használtautó.hu biztosítási aloldalán is.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás hitel kölcsön biztosítás hitelkártya készpénz megtakarítás

Írta: Pénzügyi tanácsadó

Neked is lehet luxusnyugdíjad: mutatjuk a titkot

Év elejétől az állam még több lehetőséget ad arra, hogy kiválthassuk, vagy kiegészíthessük a nehézkesen működő központi nyugdíjrendszert.
A nyugdíj célú előtakarékosság mellett az egészségügyi célra való megtakarítást is támogatja az állam az egészségpénztárakon keresztül. Az előbbieket három részre oszthatjuk, önkéntes nyugdíjpénztárakra, nyugdíj-előtakarékossági számlára, és nyugdíjbiztosításra. Mind a négy konstrukció esetében a személyi jövedelemadóból lehet érvényesíteni a kedvezményt, a befizetett összeg húsz százalékáig.

nyugdijbiztositas-megtakaritas-befektetes.jpg

A két fő különbség az, hogy milyen befektetés van a termék mögött, és, hogy milyen feltételekkel juthatunk hozzá a pénzünkhöz. A legjobb választás a pénzhez jutás szempontjából az egészségpénztár, ahol a befizetés után szinte azonnal felhasználható az egyenleg. A nyugdíj célú konstrukciókat akkor érdemes választani, ha az összeget nyugdíjra fordítjuk, ellenkező esetben vissza kell fizetni a jóváírás 120 százalékát (kivétel Önkéntes Nyugdíjpénztár 21 év után).

Ha szeretnénk valamennyire kézben tartani a pénzügyeinket, de nem vagyunk pénzügyi szakértők, vagy nincs rá időnk, akkor köztes megoldás lehet nyugdíjbiztosítás kötése. Ebben az esetben kettő típusú terméket ajánlanak a biztosítók. Az egyik egy fix hozamot biztosító, míg a másik mögöttes eszközalapokat kínáló konstrukció. Az első esetén mai értéken számolva kb. a befizetett összeget kapjuk készhez (plusz a jóváírás és kamatai). A másiknál viszont az eszközalapok teljesítménye alapján várható összeget kapjuk meg járadékként (a jóváírás természetesen itt is jár, hozammal együtt). A jóváírás mértéke a nyugdíjbiztosítás esetén évente 130 ezer forintig terjedhet függetlenül más megtakarításunk mértékétől.

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj befektetés nyereség bevétel megtakarítás nyugdíjbiztosítás

süti beállítások módosítása